Még most sem késő 2

 2007.12.03. 09:05

 

Adventi naptár a gyerkőcöknek


Elvileg elsején nyílik az első ablak az adventi naptárban. Vagy bomlik ki a zsákocskát bekötő szalag.

Ma még csak harmadika van!
Szánj rá 1-2 órát, és ha még nincs naptára, lepd meg vele csemetédet! Hidd el, hálás lesz érte!


Nálunk évek óta az adventi időszak igenis a ráhangolódás, ráhangolás ideje.

Esténként lehetőleg négyesben ülünk az asztalnál. Miután rendet raktunk a  vacsora végeztével, énekelgetünk.
Olyan kis gyerekdalokat, mint a Hull a pelyhes, meg a Télapó itt van. Aztán gyerkőceim kibontják az aktuális kis ajándékot.

Az idén több tervem is volt, de nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna.
Mégis, a lehetőségekhez mérten a legjobbat hoztam ki a meglévő anyagokból.

A lányok szemében ragyogott az öröm.
Kell ennél több?


















Lássuk, mit is alkottam az idén.

Ad 1.
A kis zsákocskák évek óta készek. Ezek az első géppel varrt alkotásaim, szóval úgy is néz ki.
Rajtuk pici keresztszemes hímzések, azokat is én alkottam.

Egy ilyen zsákocska eleje és háta:







Míg Lilla egyedül volt, és kicsi, ezeket a zsákokat töltöttem meg mindenféle aprósággal, a cukorkán kívül hajbigyó, radír, miegyéb is került bele. Aztán rögzítettem valamire őket, vagy egyszerűen csak egy kosárba fektettem egymás hegyére-hátára. Na, ezt csípte a legjobban:)

Az idén így készült a naptár:

A zsákokat megtöltöttem apró cukorkákkal, meg az Arany Virágcserépben Katánál vett kis kellékekkel.





Továbbá kellett venni egy előszobafalat, hogy az ötlet megszülessen. Jó-jó, mindenképp vettünk, de külön inspirálólag hatott a tükör borítása, egy nagyméretű félbehajtott karton. Keresztben elvágva - mert ugye két lányom van - egy összecsukható lap mérete 85x52 cm lett.
Erre az alapra a meglévő csomagolópapírból vágtam csíkokat. Ami nagyon könnyű volt, mert adta a minta. A csíkokat kicsit fűztem erre-arra, és csak a csíkok végét rögzítettem hobbyragasztóval.



Végül a zsákocskákat kötőjüknél fogva cellux-szal erősítettem fel.

















Ad2.

A hímzett apróságokat Vénusz ill. DMC fonallal más keresztszemező társaimmal együtt alkottuk ún. RR hímzés keretében. Alapja ún. műanyag Aida vagy műanyag vászon, Darice márkájú.

Egy - egy pici négyzetlap 20*20 öltést tesz lehetővé.
A Decora aranyszálat kettesével fogva 20-20 cm darabokra vágva fűztem bele a lapokba, majd a végét csomóztam.










Fanninak is elkészítettem a kartonra a beosztást a már semmire sem használható darab papírból vágott csíkokkal.  Végül a kis lapokat rögzítettem.










Ez lett belőle:

Címkék: kreatív naptár advent adventi

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativanyu.blog.hu/api/trackback/id/tr71250395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása